Gyermekeknek és szülőknek fontos helyszín és élettér a közösségi helyek, az óvoda, az iskola. Sokan alig várják, hogy elkezdődjön. A szülők fellélegeznek, megszabadulnak a nyári szünetben kialakult gyermekfelügyelet problémakörétől. A gyerekek alig várják, hogy újra találkozzanak rég nem látott barátaikkal. De van, hogy ez nem megy ilyen örömtelien, gördülékenyen.
Előfordul, hogy a gyermek egyáltalán nem akar iskolába menni. Kialakulhat az „iskolafóbia”.
A gyermekben az iskolába járás gondolata leküzdhetetlen szorongást ébreszthet. Ennek számos oka lehet, de a leggyakoribb mégis az, hogy a gyermek nem akar felnőni, örökre kisfiú vagy kislány akar maradni. A gyermekek tudják, hogy az iskoláskor a felnövekedés kezdetét jelenti, azzal jár, hogy fel kell adniuk gyermeki örömük egy részét. Ám ez a kívánság önmagában ritkán elég magyarázat az iskolafóbiára, hacsak nem jár együtt azzal a jóval erősebb szorongással, hogy növekedésével arányosan a gyermek kénytelen eltávolodni a szüleitől, elsősorban anyjától. Ennek hátterében a szeparációs szorongás állhat.
A szeparációs szorongás a kisgyermekek félelme attól, hogy szülei elhagyják.
A szeparációs szorongással küzdő gyermek pánikba esik és sír, ha szülei magára hagyják, még akkor is, ha csak a szomszéd szobába mennek át. Normális esetben 8 hónapos csecsemőknél jelentkezik, legkifejezettebb 10 és 18 hónapos kor között, és 2 éves korra általában megszűnik. Intenzitása és időtartama változó, és részben a szülő-gyermek kapcsolattól függ; hamarabb elmúlik például, ha a kapcsolat a szülővel erős és egészséges, mintha gyengébb.
A szeparációs szorongás akkor jelentkezik, amikor a csecsemőben tudatosul, hogy a szülő különálló személy. Mivel az emlékezőképességük még nem tökéletes, és nincs időérzékük, attól félnek, hogy szüleik távozása végleges. Mindez akkor szűnik meg, amikor a gyermek memóriája kifejlődik, és fel tudja idézni a szülő képét, amikor az elmegy. Ilyenkor visszaemlékszik arra, hogy már máskor is történt ilyen, és a szülő visszatért.
A megfelelő életkorban jelentkező szeparációs szorongás nem okoz gondot. Ha 2 éves koron túl is fennáll, akkor attól függően vezet problémákhoz, hogy milyen mértékben befolyásolja a fejlődést. Óvodába, iskola-előkészítőbe való kerüléskor normálisan is jelentkezhet félelem, ennek azonban idővel csökkennie kell. Ritkán előfordul, hogy az elválástól való szélsőséges félelem meggátolja azt, hogy a gyermek óvodába vagy iskolába járjon, illetve a vele egykorúakkal játsszon. Az ilyen mértékű szorongás már kóros. Ebben az esetben a szülőknek pszichológushoz szükséges fordulniuk gyermekükkel.
Számos gyereknél, akit szorongása ellenére iskolába kényszerítenek, komoly pszichoszomatikus tünetek alakulnak ki, mivel a betegség elegendő indok az otthonmaradásra. Olyan tüneteket fejlesztenek ki, mint például a kényszeres hányás, migrénszerű, hasogató fejfájás, hasfájás.
A gyermeki gondolatvilágban az, hogy a szülő erőlteti az iskolába járást, azt jelentheti, hogy a szülei meg akarnak tőle szabadulni, de legalábbis azt akarják, hogy ne legyen többé gyerek. Ilyen és hasonló esetekben a szülőnek át kell érezniük gyermekük szorongását, és rá kell döbbenniük, mennyire szenved a gyermek a bizonytalanságérzéstől általában és speciálisan attól, hogy talán nem elég fontos a szüleinek.
Ehhez arra van szükség, hogy a szülők is bízzanak a gyermekükben, lelkük mélyén higgyenek benne, hogy megállja a helyét az életben. A gyermeknek szüksége van arra, hogy bízzanak benne és abban, hogy elboldogul a helyzetekben - csak így tehet szert elegendő önbizalomra ahhoz, hogy ez csakugyan így legyen.
Ha a gyermekünk már iskolás, a konfliktusok egyik fő forrása az iskolai teljesítmény lehet.
A legtöbb gyermek számára a szülők érdeklődése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy sikereket érjenek el az iskolában. Ennek az érdeklődésnek arra kell irányulnia, ami nap, mint nap történik. A legtöbb gyermek iskolai sikerében a szülőkkel való jó viszony és azok szellemi érdeklődése játssza a legfontosabb szerepet. A gyermek azt szeretné, ha ő is osztozhatna mindabban, ami szeretett szüleinek fontos. Szeretne minél többet tudni azokról a dolgokról, amelyek a szüleinek fontosak. Szeretne a kedvükre is tenni, szeretné elnyerni helyeslésüket.
Ha egy olyan gyermek esetében, akinek megvannak a képességei, de mégis rosszul tanul, a háttérben valószínűleg olyan indítékok szerepelnek, amelyek nyilvánvalóan nagyobb erővel hatnak, mint a jó tanulásért járó jutalmak.
Ha a szülők megpróbálnák abból a szemszögből nézni a dolgokat, ahonnét a gyermek döntése érthetőnek tűnik, megértenék a gyermek indítékait és logikusnak találnák őket. Ha ez a megértő és megismerő folyamat valahol megakad, hasznos pszichológus szakember segítségét kérni.
Goldmann-né Fehér Hajnalka
gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológus, gyermekpszichológus